Ingatlan keresőX

Lakáspiaci tranzakciók száma Budapesten és a XIII. kerületben

A fővárosi lakásépítés kiemelt célterülete Budapest XIII. kerülete. Az Otthon Centrum felmérése szerint a jelenleg fejlesztés alatt álló fővárosi lakásállomány 26 százaléka, azaz 4030 lakás a kerületben épül, megelőzve ezzel a XI. és XIV. kerületet. A fővárosi lakáspiaci tranzakciók 8-10 százalékát – 2500-3500 adásvétel évente - évek óta stabilan a kerületben kötik és ebben a válság évei sem mutattak változást). Elemzésünk azt vizsgálja, milyen tényezők vezettek ahhoz, hogy ilyen népszerű lett a kerület a lakásvásárlók és a fejlesztők körében.

Tavaly közel 3400 lakástranzakció zárult le a kerületben (KSH adat), amely a második legtöbb a fővárosi kerületek közül. Ezen belül az új építésű lakásvásárlások aránya 7,4% ami az egyik legmagasabb Budapesten. A XI. kerületben, ahol szintén jelentős fejlesztések zajlanak, 3200 lakástranzakció történt 2015-ben, melynek 4,5%-a irányult új építésű lakásvásárlásra. A XIV. kerületben pedig 3500, melynek 2%-a volt új építésű. Ezek a számok nem tartalmazzák a megkötött előszerződéseket, amelyek jellemzően az új építésű lakásokra köttetnek már a fejlesztés korai szakaszában.

Az Otthon Centrum adatai alapján, a 2016 első nyolc hónap eladásait az előző év azonos időszakához viszonyítva a XIII. kerületi használt téglaépítésű társasházi lakások esetén az átlagos négyzetméterenkénti vételár 35 százalékkal nőtt. Ez az egyik legmagasabb árnövekedés a fővárosi kerületek között, messze a legnagyobb tranzakciószám mellett. A panellakásoknál 40 százalékos volt a fajlagos átlagár növekedés, míg az új építésűek esetében is közel 10 százalék volt egy év alatt. Az Otthon Centrum közreműködésével 2016 első nyolc hónapjában megkötött szerződések alapján az átlagár 511 ezer Ft/m2 volt az új lakások esetében és gyakorlatilag ezzel egyező 513 ezer Ft/m2 a használt téglaépítésű társasházi lakásoknál, ami arra mutat, hogy nagyobbrészt az újszerű használt lakások forognak. A panelek átlagára 351 ezer Ft/m2 volt a kerületben.

A lakásprojektek száma alapján a második helyezett XI. kerületben ez az árnövekedés 23% volt a használt téglaépítésű lakásoknál, 19% volt a paneleknél és 40% az új építésűek esetében. Az első nyolc hónapban megkötött szerződések alapján a XI. kerületben az új építésű lakásoknál 608 ezer Ft/m2, a használt téglaépítésű társasházi lakások esetében pedig 438 ezer Ft/m2 volt az átlagár, míg a panelek átlagosan 343 ezer Ft/m2 áron keltek el Újbudán. Zuglóban az társasházi lakások (tégla és panel egyaránt) 25%-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest, míg az új építésű lakások ára 6%-kal lett magasabb. Ennek alapján az idei év első nyolc hónapjában az új építésű lakások átlagosan 462 ezer Ft/m2 áron keltek el, míg a használt piacon a tégla társasházi lakások átlagos ára 389 ezer Ft/m2, a paneleké 319 ezer Ft/m2 volt.

Az Otthon Centrum legfrissebb, szeptemberi felmérése alapján jelenleg a fővárosban az internetes piactereken megjelent 15.500 darab új építésű lakás 47 százaléka már vevőre talált. A legtöbb projekt (53 darab) XIII. kerületben épül, amely a fővárosi projektek 26%-t jelenti. A második legtöbb beruházás (35 darab) a XI. kerületben zajlik, amely a beruházások 15 százaléka, míg 10 százalékkal (24 darab projekttel) a XIV. kerület a harmadik. Az épülő lakások számát tekintve az első három kerület sorrendje megegyezik a legtöbb projekttel rendelkező kerület sorrendjével. A szabad lakások tekintetében a sorrend némileg változik. A XIII. és XI. kerületekben az épülő lakások közel fele köthető le, ám a IX. kerület közel 1200 leköthető lakással megelőzi a XIV. kerületet.

Lakáspiaci tranzakciók száma Budapesten és a XIII. kerületben

Forrás: KSH (saját szerkesztés)

A kerületben már a 2000-es évet követő lakáspiaci fellendülést megelőzően beindult néhány nagy társasház építése, elsőként az Újlipótváros közelében, majd a Duna parton, a FOKA-öböl környékén.
A válság során a látványos, több ütemre tervezett nagyberuházások megtorpantak ugyan, de folyamatos volt a lakásépítés a kerületben. A 2014-es évet követő, élénkülő piacon a fejlesztések részben a már bevált helyszíneken folytatódtak (Angyalföld és a Duna part), részben pedig új területek is lendületet kaptak. Így megemlíthető a Lőportárdűlő városrész, ahol több nagy projekt van előkésztés alatt, Vizafogó, ahol folytatódnak a megkezdett beruházások és szintén beépítetlen fejlesztési területek találhatók, illetve a 2017-es vizes világbajnokságra jelenleg építés alatt álló Dagály úszókomplexum környéke.

Az egyik legnagyobb hazai ingatlanfejlesztő is ezen a területen építi legújabb, lakóingatlanát.
A térség egyik legfrissebb újlakás-projektje a Biggeorge Property Zrt. nevéhez köthető az Árpád hídi metróállomástól pár percre, a Dagály- úszókomplexum szomszédságában. ADagály Residencenevet viselő komplexumban 131 lakás kap majd helyet, az otthonok 29 négyzetmétertől indulnak, de 2-3 szobás otthonok és valódi budai panorámát kínáló penthouse lakások is megtalálhatóak a kínálatban. A lakásokat várhatóan 2018 negyedik negyedévében adják át.

A kerület belső részén, Újlipótvárosban és az ezzel közvetlenül határos tömbökben, a kialakult városszövet már jóval kevesebb új fejlesztésre ad lehetőséget, kivéve a Lehel tér szomszédságában a Westend bevásárlóközponttól északra található (egykor a projekt II. ütemeként ismert) nagy kiterjedésű területet, amelytől északra a kerületi városrehabilitáció keretében újabb szanálások révén további fejlesztési lehetőség jön létre. A terület adottságai alapján a lakás és nem lakás funkciók egyaránt megjelenhetnek itt, lehetőséget teremtve egy új 21. századi városi életminőség megteremtésére hosszabb távon.

Sajtókapcsolat: Tóth Adrienn, sajto@oc.hu, +36 70/311 82 15
Otthon Centrum, Marketing és Kommunikációs Osztály