Ingatlan keresőX

Jó évet zárt a piac tavaly — idén sincs még ok panaszra

Otthon Centrum Lakáspiaci Monitor

2016. május 30. - Az Otthon Centrum becslése alapján 2015-ben 130-135 ezer lakáspiaci adás-vétel történt Magyarországon, idén ennél többre számítanak; 155 ezerre. Az előzetes adatok alapján tavaly a használt lakások fajlagos átlagára 11,6, az új építésűeké 6,7 százalékkal nőtt 2014-hez képest, 2016 első negyedévében tovább nőttek az árak. Tavaly 7612 lakás épült, idén ennél jóval több átadásra számít az OC; az építési engedélyek száma, valamint az engedélyezési eljárás könnyítése nyomán, országos szinten akár 10-12 ezer lakás is épülhet. A bérleti díjak is szárnyalnak, a városokban átlagosan 1.200-3.200 Ft/m2/hó összeget lehet elkérni idén, a legtöbbet Pest belvárosában, a II. kerületben, illetve Győrben.

Az Otthon Centrum a tavalyi 130-135 ezer adás-vétel után idén közel 155 ezer lakáspiaci tranzakcióra számít, amelyek elsősorban a fővárosban és a fővárosi agglomerációban, Nyugat-Magyarországon, a Balaton menti településeken és a nagyobb vidéki városi körzetekben valósulhatnak meg. A kormányzati intézkedések hatására mind az egyéni mind pedig a professzionális építők aktivitása nyomán az új építésű lakástranzakciók aránya egyes területeken a tranzakciószám 3-4 százalékát is elérheti.

Lakáspiaci tranzakciók Magyarországon 2001-2016

forrás: KSH, *OC becslés

Soóki-Tóth Gábor, az Otthon Centrum elemzési vezetője szerint a 2016. január-április időszakban az adásvételek közel fele a fővárosban történt. Itt átlagosan 10-25 millió forint közötti értéksávban vettek/adtak el lakóingatlanokat, a lakások döntően 30-70 négyzetméter alapterületűek voltak.

Pest megyében az adásvételek közel 20% történt az idei év első négy hónap eladásai alapján — az eladások egy jelentős része 10 -20 millió forint között alakult —, a fővároson és Pest megyén kívüli területeken pedig a tranzakciók bő harmada. Ez utóbbiak értéke meghatározó számban a 4-20 millió forint értékhatár közé esett.

Az átlagárak tekintetében az látható, hogy 2015-bena fővárosban a használt társasházi lakások fajlagos átlagárai a legtöbb kerületben 1-20%-kal emelkedtek egy évvel korábbi adatokhoz képest, míg az új építésű társasházi lakások esetében 20%-nál nagyobb árnövekedést is tapasztalhattunk néhány kerületben. A használt családi házak, valamint panellakások piacára mérsékeltebb 5-15%-os árnövekedés volt jellemző.

Használt társasházi lakások fajlagos átlagára 2016. I. negyedévben és az árváltozás mértéke az Otthon Centrum adatai alapján (az előző év azonos időszakához viszonyítva)

Az Otthon Centrum értékesítési tapasztalatai alapján az idei év első negyedévében a fővárosban, tovább nőttek a lakásárak. Használt társasházi lakásoknál az előző év ugyanezen időszakához viszonyítva az árnövekedés mértéke megközelítette a 30 százalékot, egyes belvárosi kerületekben pedig meghaladta azt. Új társasházi, valamint panellakásoknál 25 százalékos növekedés tapasztalható, míg a családi házaknál15% alatt maradt a fajlagos árak átlagos emelkedése.

A vidéki városokban ennél mérsékeltebb árnövekedés volt 2015-ben a vidéki városok többségében 1-12%-kal emelkedtek a használt társasházi lakások fajlagos átlagárai. Az új építésű társasházi lakások esetében ezt meghaladó mértékű áremelkedést is megfigyelhettünk a kedvező fekvésű, nagyobb városokban, így Győrben, Szegeden, Székesfehérváron, Sopronban. A legdrágább Sopron és Győr, ahol 250 ezer Ft/m2 körül volt az átlagos lakás négyzetméter ár, míg Salgótarjánban 100 ezer Ft/m2alatti ingatlanárakat regisztrált a KSH. Voltak városok, így pl. Zalaegerszeg vagy Eger, ahol 10-20%-kal is csökkent az új társasházi lakások átlagos négyzetméter ára. Vidéken a családi házak és panellakások esetében mérsékelt, 5%-os árnövekedés volt jellemző a tavalyi évben.

Az idei év első negyedévében az Otthon Centrum értékesítési tapasztalatai alapján a vidéki városokban is tovább nőttek az lakásárak. A használt lakások (családi házak, társasházak és panellakások) esetében egyaránt 5-15 százalékkal a legtöbb városban, ám helyenként, például Debrecenben 20 százalékot meghaladó mértékű átlagos négyzetméter-ár növekedés is érzékelhető volt. Az új társasházi lakásoknál néhány városban, így például Szegeden vagy Sopronban, az árnövekedés mértéke meghaladta a 15 százalékot, azonban a legtöbb városban 5% alatt maradt.

Tavaly 7612 lakást adtak át, ebből 1929-et Budapesten. Bizakodásra ad okot a kiadott építési engedélyek számának növekedése; tavaly 12515 új lakásépítési engedélyt adtak ki, amely 30 százalékkal haladta meg a megelőző évit. Az első negyedéves statisztika ugyan még nem tükrözött igazi áttörést a tavalyi év hasonló időszakához képest, azonban a vállalkozások által épített lakások aránya országosan is és a fővárosban is jóval meghaladta a korábbi évekét.

Építési engedélyek és épített lakások száma Magyarországon 2000-2015

forrás: KSH

A tavalyi jelentős lakásbérleti díj emelkedést követően az Otthon Centrum úgy véli; a legdrágább bérleti díjszinttel rendelkező területeken megállt a növekedés 2016 első negyedévében, ugyanakkor az alacsonyabb bérleti díjszinttel rendelkező fővárosi kerületek és vidéki városok albérlet árai az előző év azonos időszakához képest jelentős, 40-80 százalékos növekedést mutattak. A bérleti díjak növekedése nem követte a befektetésre alkalmas, jól kiadható belvárosi elhelyezkedésű társasházi lakások áremelkedését, így némi hozamcsökkenés volt tapasztalható a bérleti hozamokban, a tavaly elérhető 7 százalék feletti hozamszinttel szemben idén 3,5-6,5% körüli a számított lakás-befektetési hozam.

Az Otthon Centrum adatai alapján 2016 I. negyedévében a bérbe adott társasházi lakások fajlagos bérleti díja Magyarország városaiban 1.200-3.200 Ft/m2/hó között alakult. A legmagasabb bérleti díjak a fővárosban a pesti belvárosi kerületeket és Budán a II. kerületet jellemezték. A vidéki nagyvárosok közül Győrben a legdrágábbak az albérletek.

Ami a lakásbefektetést illeti; az egyik leggyakoribb befektetési stratégia a kiadási célú ingatlanvásárlás. A frekventált területeken, egyetemek, főiskolák közelében, jelentős új munkaerő kereslettel rendelkező városokban biztos bevételre lehet számítani az ingatlankiadásból.

forrás: Otthon Centrum

A teljes elemzés az alábbi linken érhető el:
http://www.oc.hu/ingatlanpiac/hirek/elemzesek/lakaspiaci-monitor-14

Sajtókapcsolat: Tóth Adrienn, sajto@oc.hu, +36 70/311 82 15
Otthon Centrum, Marketing és Kommunikációs Osztály