Ingatlan keresőX

Tavaszi éledezés a lakáshitel-piacon

Élénkülés várható a lakáshitel-piacon az elmúlt hónapok mélypontja után. Az állami támogatások június végi felfüggesztése, valamint több bank által tervezett akciók következtében nőhet az érdeklődés a lakáshitelek iránt a következő hónapokban – véli az Otthon Centrum Hitel Center.

A piacon hitelkihelyezések volumene 2009 első 3 hónapjában, a tavalyi év hasonló időszakához képest lényegesen kisebb volt. Míg a lakáspiacon már márciusban érezhető volt a tavalyi évvel összevethető forgalom, addig a lakáshitel-piac lassabban követi ezt a trendet, de szakértők szerint hamarosan itt is tapasztalható lesz élénkülés.

"Azt tapasztaljuk, hogy a válság tavaly év végi berobbanása után a piac egy kicsit megnyugodni látszik. Bár még nem áll rendelkezésünkre az MNB legfrissebb, márciusi statisztikája az új hitelkihelyezésekről, de az általunk közvetített hiteltranzakciók, és piaci rálátásunk alapján elmondhatjuk, hogy az elmúlt hetekben nőtt a hitelkihelyezések volumene, és várhatóan ez a tendencia megmarad a következő néhány hónapban is." – hangsúlyozta Bánfalvi László, az Otthon Centrum Hitel Centerét működtető HC Központ Kft. ügyvezető igazgatója.

Az állami hiteltámogatások várhatóan július 1-i felfüggesztése miatt nagy számban előre hozhatják a hitelfelvételüket azok, akik eddig az árak további csökkenésére számítottak, és emiatt halasztották a lakásvásárlásukat. A bejelentett szigorításoktól függetlenül is várható emellett több banknál akciók indítása, akár kamatcsökkentés, vagy például az értékbecslési díj elengedése.

Elérhető legalacsonyabb induló havi törlesztőrészletek 5 millió Ft-os, 20 évre felvett lakáshitel esetében (a kombinált hitelektől eltekintve)

CHF26.906 Ft
EUR38.487 Ft
Támogatott HUF36.727 Ft
Piaci HUF65.803 Ft

Forrás: Otthon Centrum Hitel Center gyűjtés 2009. április 20.

Az Otthon Centrum Hitel Center szakértői szerint a következő időszakban a biztonságos, kiszámítható havi terhet jelentő, az autóhiteleknél már ismerős ’forintban fix törlesztésű’ konstrukciók teret fognak nyerni a jelzáloghiteleknél is. "Az árfolyamváltozásból fakadó kockázat elkerülése döntő tényező lett a hitelfelvevők számára a termék kiválasztásakor. Az elmúlt években olyan kedvező volt a devizahitelek kamatszintje a támogatott forinthitelekhez képest, hogy még ez utóbbira jogosultak is többnyire svájci frankban vettek fel hitelt. Most még azonban az árfolyamkockázat hatása a törlesztőrészletek drasztikus emelkedésén is meglátszik, ezért a támogatott forinthitelek egyre keresettebbé válhatnak az elmúlt időszakban. Lakáshitelek esetében az 5 éves periódusú fix törlesztésű termékek kaphatnak egyre nagyobb szerepet." – mondta Bánfalvi László.

"Egyre több kedvező hiteltermék, akció jelenik meg a piacon, érdemes a lehetőséget most megragadni. A megfelelő hitelválasztás havi szinten akár több ezer, vagy akár tízezer forintos megtakarítást jelenthet a hitelfelvevő számára, ezért fontos, hogy a hitelfelvevő naprakész információval rendelkezzen a különböző banki akciókról." – tette hozzá Bánfalvi László.

Sajtókapcsolat: Tóth Adrienn, sajto@oc.hu, +36 70/311 82 15
Otthon Centrum, Marketing és Kommunikációs Osztály